Üzleti kapcsolatokat ápol és vállalkozókat segít a VOSZ

Eredményes évet tudhat maga mögött a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ) Nógrád megyei szervezete, amely önkéntes tagságon alapuló, kormánytól független, politikailag semleges munkaadói érdekképviselet.

Elkötelezett tagja a hazai érdekegyeztetési fórumoknak, aktívan rész vállal a gazdaságpolitikai irányok alakításában a vállalkozók versenyképességének növelése érdekében. E mellett fontos célkitűzése a költségeket csökkentő üzleti szolgáltatások nyújtása, amelyek közül töretlen a népszerűsége a Széchenyi Kártya Programnak, amely egymásra építve hat hiteltípusból áll, ezzel segítve, hogy a mikro-, kis- és középvállalkozások fejlődésének minden szakaszában, az eddiginél alacsonyabb kamattal, mindennemű pénzügyi problémára megoldást találjanak.

Szűkebb pátriánkban különleges és egyedi szolgáltatást vezettek be a meglévő és leendő tagjaink számára, ahol a vállalkozók lehetőséget kaptak, hogy a VOSZ weboldalán bemutatkozzanak, megismerjék egymás tevékenységét, ezzel is lehetőséget adva annak, hogy kialakuljon egy jó üzleti kapcsolat.

Az elmúlt évben több alkalommal szerveztek gazdasági fórumot, ahol az adózásról, a minimálbér növekedéséről, a járulékok változásairól adtak tájékoztatást. E mellett fontosnak tartották a pályázatfigyelést, hogy ezek a megjelenést követően minél gyorsabban eljussanak a vállalkozókhoz.

Szakmai szempontból folyamatosan vizsgálják az üzleti szektort érintő kormányzati lépéseket, amelyekről helyi szinten tájékoztatást adnak. A szövetség támogatja a gazdaság modernizálása, a foglalkoztatás, a túlzott bürokrácia és a felesleges adminisztráció lépése irányába mutató intézkedéseket.

Kiemelt programunk minden évben a Príma  gála megyei rendezvénye, amelyet minden évben  a megye más-más településén tartjuk. Díjazásban részesülnek a megye legjobbjai az országos Príma-primissima rendezvényhez hasonlóan. művészet, sport, oktatás ,tudomány kategóriákban. Ezen az ünnepségen vehetik át kitüntetéseiket azok a vállalkozók akiket a VOSZ Nógrád megyei Elnöksége javasol.

A VOSZ Nógrád megyei szervezete elsők között csatlakozott a Muzsikál az erdő nemes kezdeményezéséhez, amelynek célja a környezettudatos, fenntartható életforma népszerűsítése az erdő és a zene, a művészet erejével, ezen felül jó lehetőséget kínál a helyi vállalkozóknak, termékeik bemutatására. Ezen rendezvény szellemisége azonos a Vállalkozók Országos Szövetsége által képviselt, néhai elnökük Demján Sándor által megfogalmazott célokkal:

„Őrizzük meg értékeinket és minél szélesebb réteggel ismertessük meg.”

Elérhetőség:

VOSZ Nógrád Megyei Szervezete

Czékmánné Kelecsényi Ágnes elnök

Salgótarján, Fő tér. 1. 2. em.

Tel:+36/32-423-860

email: czekmanne@invitel.hu

Comments

mood_bad
  • No comments yet.
  • chat
    Add a comment